Zoe élete (I. rész)

Volt egy osztály. Ezt az osztály úgy kell elképzelnetek, hogy KözépIskola 9. a osztályában lévő, nem éppen átlagos lányok és fiúk. Van, aki furcsa, és nem is tudsz vele szóba állni, mert egy kis méregzsák. Ezt a lányt úgy hívják, Brittany. Egy másik lány, aki nagyon rendes, de ha valami olyat mondunk, ami szerinte hülyeség, akkor azon megsértődik. Ezt a lányt úgy hívják, Emily. Van egy lány, akit nem tudok megérteni. Ő egy olyan lánnyal barátkozik, akit nekem  mindennek elmond, de mégis barátkozik vele. Hm.. Nem tudom megérteni... Az ő neve Regina.

Van egy lány, aki kicsit... Hm... Hogy fejezzem ki... Ő pasivadász! Majdnem minden évfolyamban végigment mindegyik fiún! Őt Jane-nek hívják. Aszthiszem, csak magamat hagytam ki. Az én nevem Zoe. Egy átlagos lány vagyok,nem vagyok egy kis pasivadász sem. Nem úgy, mint Jane... XD

Egyik nap a suliban, első óra előtt, ahogy beléptem az ajtón, a helyemen ült egy sárc. Én szoktam a matek teremben az első helyen ülni! Mérges voltam. Eggyel hátrébb kellett ülnöm, a sárc mőgé. Azon töprengtem, ki ez a fiú... Ekkor bejött az osztályfőnök, Mrs. Gregory. Azt mondta, csendesedjünk el, mondani szerene valamit. Belekezdett hát:

 -Nos szerintem észrevettétek, hogy egy új diákkal bővült az osztály.

-Nem, nem láttuk! Hö-hö! - Mondta Paul, a legnagyobb szájú fiú.

-Én meg nem téged kérdeztelek Paul! Nos, ez a gyerek nem más, mint Scott. Gyere Scott! Mutatkozz be.

-Hát... Izé... Az én nevem Scott Beaker. Most költöztünk ide, Veronaville-be. Öm...

-Milyen jegyeid voltak a másik ikolában?- Kérdezte ofi.

-Hát... Izé... 2-3-4 között... : /

-Áhh...Értem... Hát, mi ilyenkor azt szoktuk csinálni, hogy engedjük, hogy a többiek kérdezzenek tőled.

-Jó, rendben...

-Jane? – Szólította fel tanárnő Jane-kisasszonyt.

-Van csajod, Scott? Hi-hi! - Mikor Jane feltette a kérdést, ő és a barátnői kitörtek a röhögésben.

Erre nem jött válasz, ofi kiment és megkezdődött a matekóra. Mikor Scott leült elém, egy kis cetlin közöltem vele:

-Ne törődj vele, Scott! =)

Nem tudta kitől jött a levél, hártanézett, és nem látott senkit, én meg úgy csináltam, mintha írnék. Biztos azt gondolta, én nem lehettem az. : )

Visszafordult, előre a padjához.

Később, 4. óra után ismét bejött ofi, elvitte Scottot 5. óráról. Odaadta neki a könyveket, és csak 6 óra utolsó 10-15 percére ért vissza. Mázlista. =)

Aznap nem kaptunk semmiből házit, pedig hétfő volt. De gondolom, csak azért mert Scott jött.

Vége a sulinak! Írány haza! Megindultam az ajtó felé. Ott találkoztam Scottal.

Meglepő volt, ami történt! Scott félreáll az ajtóból, és mutat kifelé a kezével, majd azt mondja:

-Csak tessék!

Erre nem tudtam mit válaszolni. Kiléptem az ajtón, és ott egy kis huncut levegőkieresztést engettem el. =)

-Egyébként Scott, amint hallottad.- mondta - Téged hogy hívnak?

-...Engem... Zoénak hívnak.

-Értem... Merrefelé laksz?

Te jó ég! Mit csinál ez? Csak nem udvarol? :O

-Ömm.... itt elm...

- Csak azért kérdezem, mert én a Star Street-en lakom, és nem egészen tudom, hogy merre is van...

Minth a áramütés ért volna... Azt hiszem, majdnem el is ájultam... Két hónapja költöztek el a régi szomszédaim, és anya mintha a múltkor megemlíette volna, hogy új szom... SZOMSZÉÉÉD??!! CSAK NEEM??!! Na ne...

- Hogy mondod? - nem tudtam rá jobbat válaszolni. - Hogy hol lakasz?

- Star Street 31.

- Öööö?

- Tessék?- Kérdezett vissza Scott.

Én a Star Street 29. száma alatt lakom... Ezt nem mondtam neki... Csak később tértem magamhoz:

- Én... Én.. Én lakom a 29. számú házban...

- Ez szuper! Legalább segítesz nekem. =)

- Öö... Oké! Oké! Oké....

Elindultunk. Messze volt a Star Street. Sokat beszélgettünk. Nagyon sokat.

- És mondcsak, Zoe?- szólított meg rejtelmesen Scott. - Szereted a Ramones-t?

Megdobbant a szívem!

- Te igen?- Kérdeztem.

- Imádom!

- NEMÁÁ'!

- Miért ,,NEMÁÁ''? - Kiváncsiskodott ő.

- Nem tudok betelni velük! =D=D

- (Erre ő eleresztett egy mosolyt. Bájos volt!)

Mire hazaértünk sokmindent megtudtam róla:

Sokminden közös kedvencünk:

A Green Day, a Ramones, Operation Ivy, szereti a Karib Tenger Kalózait, ami az én kedvenc filmem! =)

Odaértünk a házunkhoz.

-Hát, köszönöm szépen, hogy segítettél...

-Nagyon szivesen, Scott.

-Hát.. Akkor.. Szia.

-Szia, Scott...

Elindult, én is megindultam a kapufelé.

-Mond csak, Zoe?- Fordult vissza hozzám.

- Igen?

-Nem vennéd rossz néven, ha azt mondanám, hogy holnap együtt menjünk suliba? Sokat segítenél vele!

Ledöbbentem...

- Hát, rendben. Benne vegyok! (hűha!)

- Szuper! Mikor jöjjek be érted?

- Öö... "Nemtomm"! Mondjuk 07:15? - kérdeztem tőle.

- Oké, itt leszek, és nagyon köszi!

- Nincs mit!

-Akkor ismét szia!

- Szia! Ja és Scott, ne törődj vele! =)

- Szóval te írtad!

- (Sunyi mosoly mellett küldtem még egy kis aranyos bólogatást is)

- Szia!

- Szia, Zoe.

Bementem a kapun, a szemét kis öcsém már szalad is, és kiabálja:

- ZOE PASIZIK!! SMACIZNAK, MEG MINDEN! ANYA ANYA! ZOÉNAK PASIJA VAN!!

- Dugulj el, seggdugó! Nem tudsz te semmi! (Őt Brian-nek hívják)

- Igaz ez, Zoe? - anya már érdeklődik...

- Anya! Mindent elhiszel neki! Ő az új szomszéd, és nem tudta, hol lakik, csak segítettem neki megmutatni.

- Áh... Nem értem! Mondd el mégegyszer?

- Hagyjuk! Mi lesz a vacsi?

- Hát... Csirkemellfilé, panírban...

- Áhh! Megint koplalhatok! (Ugyanis vegetáriánus vagyok)

- Csinálok neked sajtot, ha kérsz! Kérsz?

- Hagyjad! Apu hol van?

- Dolgozik.

- Szuper... Mentem tanulni.

Felmentem a szobámba. Nagyon büdös volt, Larry miatt. Larry a patkányom. Fehér (albínó) patkány. Odamentem az ablakhoz, kinyitni. Hát mit látok! Scott szobája ugyanott van, ahol az egyém... Paff... Még így sincs nyugtom tőle. =)

Integetett... Visszaintegettem...

Aztán letültem leckézni. Szóbeli volt csak, és az is nagyon könnyű volt, pár perc alatt bemagoltam. Péntekről maradt meg =)

Később előszedtem a naplómat, és írtam bele. Emlékszem, azt írtam bele, hogy nem tudom eldönteni, mi van most.  Most utálom őt, vagy kedvelem? Nem tudtam választani...

Másnap, 07:15-kor csengettek. Felpattantam a konyhai székből, és rohantam:

- Engem keresnek! Sziasztok!

- Szia! - anya kiabált - Jó légy!

Kiléptem, igen ő volt az. Nagyon jól nézett ki, tüsire csinálta meg a haját. És ekkor bebizonyosodott, megfejtődött a válasz, amit tegnap a naplómba írtam:

Kedvelem őt...

- Szia! - kezdtem én a köszönést.

- Szia, Zoe. Majd megadod a szerdai csütörtöki és a pénteki órarendet?

- Persze! Menjünk.

Mikor már a suli utcájában voltunk, szembe jött Jane. Én bírom őt. Néha. Nagyon néha. Most nem bírtam.

- Szia, Scotty!

- Izé... Heló...

- Gyere, megmutatom neked a sulit! Benne vagy, bébi?

- Nem, mert ofi azt mondta, hogy engem meg Zoét kíván látni. Úgyhogy... (Persze ezt csak hazudta:D)

- Értem én! Majd később?

- Ööö... NEM!

- Micsoda? - Jane ledöbbent.

- Enn - e - emm! NEM! - Scott hinha egy őrülttel beszélt volna... Ez tetszett... =D

- Ha? Micsodaaa??!! Elutasítasz?

- Ja, valahogy úgy. Úgyhogy Szia!

Azzal kézen fogott ENGEM, és úgy mentünk el tőlük. Amíg távolodtunk tőlük, és fogta a kezem, azt mondta:

- Ne haragudj Zoe, tudom, hogy másképp nem lehetett volna lerázni. Ismerem a fajtáját…

- Semmi baj, Scott... Neked el van nézve :D (Úgy éreztem, a mennyországban sétálok! Nagyon megszerettem Scottot. Ez már tuti biztos volt. )

A ,,Neked el van nézve’’ kifejezés után Scott kissé furán nézett rám. Én csak vigyorogtam.

Beültünk matekórára, és én Scott mellé ültem. Ő kérte, de nagyon. Később bemutattam neki az egész sulit. Aztán, mikor vége lett a sulinak, hazaindultunk. Együtt.

- Zoe? Igaz nem haragszol rám?

- Nem, Scott! Miért haragudnék? Te...

Majdnem kicsúszott a számon a gondolatom vége. Már az eleje, a ,,Miért haragudnék?'' is olyan izé volt. Mjadnek kicsúszott, a számon hogy ,,Te olyan aranyos vagy!''

- Tessék? Fejezd be a mondatot!

- A-a... (lélegzetvétel) Nyomulásnak vennéd!

- Nem! Mondd el!

- A-a...

- Zoe! Mondd - el!

- N..

- Ne mond ki azt a szót, hogy nem! Zoe! Nem veszem nyomulásnak!

- Te...

- Én?

- Te... (nagy-nagy lélegzet vétel) olyanaranyosvagy!

- Brllö..! Lassaban!

- Szerintem te olyan aranyos vagy...

- Hm... Köszi! =)

És ekkor... Megölelt!

- (Én csak mosolyogni bírtam!)

A házunk előtt elbúcsúztunk, mint tegnap.

- Szia, Zoe.

- Szia, Scott... Holn...

- Holn... =D Kezd te, Zoe!

- Holnap is bejössz értem?

- Ugyanezt akartam kérdezni! - vágta rá Scott.

- (Csak egy mosolyt tudtam elereszteni =D)

- Bejövök! =)

- Köszi. =)

- Szia, Zoe, légy nagyon rossz kislány!! =)

- Szia! És köszi…

- Ez jó. Tegnap én köszöntem, ma meg te.=)

- Bocsi, kissé elragadtattam magam. :D

- Miért lenne baj? Semmi baj!

- Akkor jó. : )

- Na, szia.. - búcsúzott el Scott.

- Szia, Scott.

Azzal Scott nyomott egy puszit az arcomra, majd mosolyogva.... Leírom rendesen:

Mosolygott, lépett egyet-kettőt hátra, tolatva, majd megfordult és bement a kapujukon. Majd ott is rámnézett, és azzal a szédítő mosolyával ismét elbűvölt...

Ám ekkor megtört a tündérmese:

- Há-hááá! Ezt elmondom anyunak! Nem úszod meg! Böö!

A szemét kis öcsém volt, Brian! Megkergettem, egészen addig, amíg anyu lábához nem ért, és mögébújt.

- Anya! Anya! Zoe bántani akar!

- Zoe!!!

- Ez meg árulkodni akar!  A kis genya!

- Zoe! Ezt majd később megbeszéljük! Tünés fel a szobádba!

- De...

- Semmi de! Tünés!

Elkeztem a bőgést és ezt mondtam zokogva:

- Anya! Ha egy kicsit is törődnél velem, én lennék a legboldogabb gyerek a világon, tudod?

Azzal anya lekevert nekem egyet:

- Ilyen ne is merészelj még egyszer, még viccből se mondani, megértetted?! Tünés a szobádba! MOST!

Zokogva rohantam el a konyhából. Felszaladtam a lépcsőn, azt hiszem, még el is estem. Becsuktam az ajtóm, elfordítottam a kulcsot, és ledőltem az ágyamra. Csak sírtam, sírtam meg sírtam. Arra hagytam abba, hogy valamivel dobálják az ablakom. Megnéztem, Scott volt az. Egy kis cetlit dobott át:

- Apukám mindent látott... Sajnálom. Hozzánk átjöhetsz -

Ránéztem és bólintottam.

Lelopóztam a lépcsőn, meg sem közelítettem a konyhát. A fürdőbe mentem, ami messze volt anyutól és Brian-től. Kimásztam az ablakon, kimentem az utcára, és ott várt Ő. Bekísért, még mindig könnyes volt a szemem, Scott szerint vörös volt és be volt dagadva. Bekísért. Bemutatott az apukájának. Őt Joe-nak hívták. Aztán felmentünk a szobájába. Ott ledőltem az ágyra, és megint rám jött a bőgés. Ő csak nézett, nem is szólt hozzám. Aztán felültem, és a nyakába borultam. Úgy öleltem, ahogy csak bírtam. Ő meg csak nyugtatgatott. Ő együtt érzett velem:

- Cs-sss... Jól van. Most nincs itt, ne félj! Itt vagyok én neked!

Csak annyit mondtam:

- Apu nincs itthon, ő mindig beszél vele, mert mindig ordít velem…. Brian-t még egyszer sem ütötte meg, egyszer sem kiabált vele! Velem mindig veszekszik... Legalább is sokszor. Apa Strangetownban van. Kutató. Ufók után nyomoz. Az ottani lakosok szerint többet is láttak már.

- Uff, ez durva. Mikor jön haza?

-Nem tudom! Mindig csak ígérgeti, de sosem jön! Én el vagyok veszve nélküle!

Megint sírtam pár percig:

- A te anyukád?- kérdeztem.

- Hát... Ő három éves koromban lelépett. Itt hagyott minket apámmal.

- Sajnálom. – Mondtam Scottnak.

- Ugyan, ne sajnáld! Eléldegélünk mi kettesben. =)

- (Én eleresztettem egy icike-picike mosolyt)

- Jól láttam? - kérdezte Scott mosolyogva.

- Mit? – Meglepődtem.

- Az egy mosoly volt?

- Talán... Én sem tudom...

Késő estig ott voltam. Beszélgettünk. A családról, meséltem neki Larry-ről, meg mindenről.

Majd hazakísért. Ismét a fürdőablakon másztam be, és visszaosontam a szobámba. Anya ott volt. Féltem. Nagyon.

- Hol voltál? - kérdezte szúrósan.

- (Valami csípőset akartam válaszolni, érdekelt, képes lesz-e ismét bántani) :

- Mit érdekel az téged?

- Tessék? Hogy mondod?

- Téged nem érdekellek, minek mondjam el, he?

Kár volt kíváncsiskodnom... Nagyon kiabált velem. Inkább csak a lelkemnek fájt.

- Hogy lehetsz ennyire szemét egy kölyök? Régen nagyon aranyos voltál! Mi történt veled? Kis liba vagy, nem tudsz semmit az élertről…

Ezután elment.

Scott végignézte.

Én megint csak sírtam. Jó sokáig, amikor lementem. Úgy 10-11 óra lehetett. Lementem, mert már éhes voltam. Lemertem menni, mert tudtam, hogy anya már alszik. De nem így volt.

Égett a villany a konyhában. Anya az asztalnál ült, és maga elé bámult. Egy furcsa szagot éreztem. Nem tudtam mi az, amikor eszembe jutott:

Vörösbor! Anya iszik! Hát ezért csinálja ezt! Te jó ég. Fellopakodtam a lépcsőn. Átnéztem Scotthoz. Már aludt. Átöltöztem pizsibe. Már nem is volt kedvem fürdeni.

Sokáig nem tudtam elaludni, úgy 2 óra körül elnyomott az álom.

Reggel anya még 7-kor sem kelt fel. Általában már 5-kor ébren van. Furcsa. Én vittem hát Briant a suliba.

Scott bejött értem 07:15-kor. Pontos volt.

- Szia, Scott. Velünk jön Brian is. Anya még mindig alszik...

- Szia. Jó, rendben. Szia, Brian.

- Csá! Te vagy Zoe pasija, igaz?

- Fogd már be, kis hülye! Mindig ezt csinálja! Mindenki előtt leéget!

- Kis csintalan! =D

Elindultunk hát. Odaértünk a sulihoz, Brian meglátta a haverjait, és köszönés nélkül, a kis bunkó, elszaladt!

- Neked is szia, Brian. - mondtam neki. De észre se vett.

- Láttam, mit művelt anyád a szobádban...

- Te jó ég! Igaz nem mondod el senkinek?

- Zoe, ezt nem maradhat így! Értsd meg! Menjünk a rend...

- NEM! CSAK AZT NE! Anya nem kap érte semmit, és szépen leordítja a fejem, de nagyon. Meg amúgy se...

- Zoe, a te biztonságon nagyon fontos nekem, érted? Tedd meg ezt! Légyszi!

- Ha annyira fontos a biztonságom, akkor nem szólunk a zsaruknak!

- De Zo...

- Nem-nem és nem!

- Hát legyen. Ha annyira akarod!

- Nagyon szépen köszi! És titokban sem szólsz, megígéred?

- (Vett egy nagy levegőt)...

- MEGIGÉRED?

- Ám legyen. Megigérem!

- Köszi! (És adtam egy puszit az arcára.)

-Nocsak-nocsak! A turbékoló szerelmespár! Zoe! Te magad mondtat egyszer a tesi öltözőben, hogy nem pasizol be soha az életben! - Jane megjelent... Csak ezt ne!, gondoltam magamban.

- Tudod, Jane, az emberek változnak. Az emberrel együtt változik a vélemény is. Vagy nálad ez nem így van? - vágott vissza Scott.

- Nos, Scotty, szerintem te engem érdemelsz, nem egy ilyen kis ringyót, mint ő!

- Hah? Te meg ne szólj egy szót se, te pasivadász kis lotyó! - ordítottam rá. - Scott-az-enyém!

- He?

Erre Scott győzedelmesen tekintett Jane-re. Jane felfuvalkodottan elsietett.

Scottal csak nevettünk rajta. Egész nap. Addig, míg egyest nem kaptam, mert nem volt kész a leckém. Szar ügy, de leszarom. ENNYI!

Elkértem magam utolsó (5., Matek) óráról:

- Tanárnő, nekem most haza kell mennem, Scottal együtt, Az anyukám kórházban van, és a Scott apja az orvosa. És pluszba még öcsémet is haza kell vinnem. (Jól tudok hantázni, mi? =D)

- Hát de mi ez a rendszer? Nem eng...

- Nagyon szépen köszönjük! Gyere Scott! Majd hozok papírt!

Azzal elmentünk, a tanár szava ellenére. De jó volt. Hazavittük Briant is. Ő is jött velem haza.

- Szia Scott. Örültem =D

- Szia és jó légy!

Napokkal, hetekkel később, egy szombaton bejött Scott értem:

- Szia! Van kedved kijönni, sétálgatni?

- Szia! Persze! Megyek!

Kimentünk a legközelebbi parkba. Sétáltunk és beszélgettünk...

- Zoe, ha akarod, átmegyek. Akkor biztos nem fog bántani.

- Ne, Scott, ne gyere. Már nem csinálja. Csak ivott. Vörösbort. Azért csinálta ezt.

- Na persze! Mi van ah mégis? Itt vagyok! Én a szuperhős! =D

- (Mosoly volt a válaszom)

Késő estig elbeszélgettük az időt. Csak sétáltunk körbe-körbe.

Egyszer csak Scott megállt. Én is megálltam mellette. Rám nézett, annyit még láttam, mert sötét volt. Mosolygott... Aztán közelebb jött. Lassan közeledett... És...

 A folytatást a másik menüpont alatt keresd! XD

Oldal: Zoe élete I. (Verseny)
Jenny - Sims 2 - © 2008 - 2024 - jenny-sims.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat